Benin

Benin

Benin

Benin sajnos egyike Afrika legszegényebb országainak, és a munkaerő nagy része önellátó életet él. Többek között babot, jamgyökeret, és kukoricát termesztenek.

Bár kevés kávéscsomag oldalán látjuk a nevet, ez a kávécserje az egyik fő élelmiszertermő növény Benin országában. Persze a maniókával, a jamgyökérrel, a kukoricával, a cirokkal, a babbal, és a kölessel együtt.

Benin déli részén a kávé mellett többek között termesztenek még gyapjút, pálmamagot, kakaót, és földimogyorót is. Az északi területeken inkább az állattenyésztés a jellemző. Főleg bárányt, kecskét, és marhát tartanak.

A benini export körülbelül nyolcvan százalékát a gyapjú teszi ki, ami egyben a kis farmerek számára is a legbiztosabb pénzforrás. Az országban elhasznált permetezőszerek kilencven százalékát a gyapjúhoz használják, ez jelentősen ront a benini földek termékenységén.

afrika-benin

Az elmúlt években az országban megnövekedett a turizmus, ez vezethetett oda, hogy Beninben kisebb kávéparcellákat létesítettek, hogy helyi kávéval kínálhassák a látogatókat. A demokrácia beköszöntével Benin stabilizálódhatott a sorozatos katonai puccsok után, ám még mindig sok probléma merül fel az infrastruktúrával kapcsolatban.

Benin lakossága körülbelül nyolcmillió fő, ebből a legtöbben az ország déli részén élnek. Benin éghajlata trópusi, két száraz, és két esős évszakkal. Túlnyomóan forró, és esős az idő, áprilistól július végéig tart az esős évszak, és a kevésbé intenzív esős évszak szeptembertől novemberig tart.

Az elsődleges száraz évszak decembertől áprilisig tart. Egy rövidebb hideg, és száraz évszak júliusban kezdődik, és általában egészen szeptemberig tart.

Benint északról Niger határolja, keletről Nigéria, nyugatról Togo, északon pedig Faso, és Burkina veszi körül. Délen a Guineai-öböl határolja. A távolság az Atlanti-óceán, és a Dél-Beninen átfolyó Niger-folyó között 700 kilométer.

benin-terkep

Benin déli területén sok a fennsíkos terület, ezek elérik a 200 métert, ez osztja szét északi-és déli részre az Oume, a Zou, és a Couffo folyókat. Északnyugati határán van egy hegység, amelynek a neve Atacora. A hegység eléri a 658 méter magasságot, és átnyúl Togóba is.

Ha valakinek van úti tapasztalata Beninnel kapcsolatban, kérjük ossza meg velünk! Köszönjük!

Benin

Hozzászólások

Népszerű

Felülre